02. telehor, television, fernsehen

"Telehor annyit tesz görögül, mint távolbafigyelés, távolbanézés, németül Fernsehen vagy Fernschau. Helyesebben ,,Telescop" volna ez a név, azonban az optikában már régebben használatos a távcsõ megjelölésére. Az angolok és amerikaiak által használt ,,Televisio" tulajdonképpen hamis szavak, mert elsõ részük görög, a második pedig latin nyelven van."
Mihály Dénes: A távolbalátás és készüléke. Budapest, 1928.

A televízió, vagyis a "távolbalátás" története 1883-ban kezdõdött Németországban. Ekkor szabadalmaztatta Paul Nipkow német mérnök mechanikus televízióját, amelynek alapelve megegyezik a mai televízióéval. Nipkow nagy érdeme, hogy felvázolta az elektronikus képbontás elvét: a képet sorokra, azon belül pontokra kell bontani ahhoz, hogy elektromos jelként továbbítani lehessen kábelen keresztül. A képpontok fényét villamos jellé kívánta átalakítani, a vevõállomáson pedig a jeltõl függõen változó fényerejû lámpa fényét ismét képpontokká, a képpontokat pedig összefüggõ képpé visszaállítani. Az általa Elektrische Teleskop-nak nevezett eszközben a kép felbontását, illetve összerakását egy mechanikus eszközzel, az úgynevezett Nipkow-tárcsával akarta elvégezni. A Nipkow-tárcsán spirális alakban lyukak vannak - melyek száma attól függ, hogy hány sorra akarjuk a képet felbontani.
A XX. század hajnalán a képtávírás és a drótnélküli telegráfia sikerein felbuzdulva a felfedezõk új generációja folytatta kísérleteit a "távolbalátás" terén. Paul Nipkow nyomdokain haladva a legkülönbözõbb mechanikus rendszerek épültek meg, majd tûntek el a tisztán elektronikus képfeldolgozásra építõ konstrukciókkal folytatott versenyben. De az igazi "elsõk" ezek a rossz felbontású, reszketeg képet elõállító, mechanikus tévék voltak: kábelen, majd az éteren keresztül elõször az elektromechanika Rolls-Royce-ai tudtak mozgó "villanyképet" közvetíteni, és az elsõ rendszeres televízióadások is a mechanika legvégsõ határát jelentõ, bélyeg méretû fényfolt formájában jutottak el az õs-nézõhöz.
Az amerikai Charles Jenkins, miután több szabadalommal gazdagította a filmipart, a tizes évek végén bonyolódott bele a távolbalátási kísérletekbe. Eleinte állóképek továbbításával foglalkozott, majd a komoly sikerrel kecsegtetõ kezdetek után - 1923-ban Harding elnök portréját közvetítette Washingtonból Philadelphiába - az igazi kihívás, a mozgóképek sugárzása felé fordult. A legegyszerûbb, legdurvább felbontású képek feldolgozásával kezdte: sziluettek, fekete-fehér árnyképek sorozatait lõtte az éterbe. 1925-ben, az elsõ nyilvános bemutatón, egy szélmalom mozgó sziluettjével kápráztatta el a nagyérdemût, akik a Jenkins Laboratories részvényeinek felvásárlásával honorálták a több éves kutatómunka eredményeit. Rendszerét Radiovision néven hozta forgalomba és 1928-ban 85 és 135 dolláros áron már megvásárolhatók voltak vevõkészülékei, melyek - a többi mechanikus szisztémához hasonlóan - igen gyenge, 40 soros felbontást tudtak visszaadni. Amerika elsõ tv-állomását is, mely az invenciózus W3XK névre hallgatott, Jenkins üzemeltette Washingtonban.
Jenkins - tudatában annak, hogy "ha a mimézis nem formálódik át diegézissé, azaz elbeszéléssé, akkor a mûfaj elhal az elsõ izgalom elmúltával" 6 - a General Electric kutatójával, E.F.W. Alexanderson-nal karöltve, az elsõ tévéjáték létrehozójaként is dobogós helyezést ért el a médium történetében. "A királynõ futárja" címû, két szereplõs dráma 7, amely 1928-ban került adásba, három kamerával, négy színész közremûködésével készült. Az alacsony felbontás miatt egyszerre csak egy arc, vagy egy kéz közeli felvétele volt lehetséges. A második tévéjáték New York apokalipszisét jelenítette meg: idegen hatalmak kamerával felszerelt elektronikus rakétákkal támadták meg a várost. A képernyõn New York repülõgéprõl felvett látképe volt látható, mely egyre közeledett, majd végül az adás megszakítása jelezte a becsapódást. A bemutatón részt vett a britt Royal Air Force egyik magas beosztású tisztje is, aki a tévéjátékot "az Amerikában látott leginspirálóbb dolognak" értékelte "a jövõ háborúinak lefolyását illetõen" 8. Ezzel egy idõben kezdte meg a Radio Corporation of America, azaz az RCA, a kísérleti adások sugárzását az Empire State Building tetején elhelyezett adóból. A pár ezernyi televíziókészüléken az adásidõ nagy részében Felix, a macska volt látható. Amerika elsõ tévésztárja egy lemezjátszóra állítva forgolódott órákon át, majd miután egy sajnálatos baleset során 1931-ben lezuhant onnan, Mickey Mouse váltotta fel szerepébõl.
Európában a skót John Logie Baird jutott a legtovább a Nipkow által kijelölt úton. Elsõ televíziós szabadalmát 1923-ban nyújtotta be, de csak egy év múlva állt össze egy mûködõ prototípus, melyet Televisornak keresztelt el. Egy kimustrált teáskanna képezte a szerkezet vázát, melyre egy motort és egy kartonból kivágott Nipkow-tárcsát bigyesztett. Egy kötõtû lett a tengely, míg egy kiszuperált kekszes doboz kíváló lámpatestté változott. A spárgával és pecsétviasszal összetákolt szerkezet nem igazán látszott precíziós célszerszámnak, de mûködött. A 30 soros felbontás mindössze 2x6 cm-es képet eredményezett, amely a fényforrásként alkalmazott neon-izzó folytán vörös-fekete árnyalatokból állt össze. A vidéki otthonában felállított Televisorral elõször egy máltai kereszt képét továbbította a 3 méterre lévõ vevõkészülékig - sikerrel. 1924-ben Londonba tette át székhelyét és Jenkins-hez hasonlóan õ is sziluettekkel próbálkozott. Kedvenc kísérleti alanya a hasbeszélõk repertoárjából ismerõs Stooky Bill volt - a bábukat nem igen zavarta a stúdió erõs világítása, a legrosszabb esetben elolvadtak a lámpák fényében. Az elsõ tévés személyiség, aki órákon át állta az izzasztó hõséget, a stúdió szomszédszédságában lévõ irodában dolgozó kifutófiú volt. Miután Baird a felismerhetõ tévé-kép láttán vitustáncot lejtett, William Taynton, az elsõ "tévé-személyiség" markát 2 schilling és 6 penny ütötte. A Királyi Akadémia elõtt 1926-ban demonstrálta a Televisorban rejlõ lehetõségeket, s bár a villódzó kép mérete maradt a régi, a közvetített személyek arckifejezése teljesen felismerhetõ volt. A bemutató után felgyorsultak az események: 1929-tõl a BBC-vel kötött szerzõdés garantálta a Baird Studios sikerét. A televíziós közvetítések száma az eladott Televisorokkal egyenes arányban nõtt. A mechanikus tv helyzeti elõnybe került a teljesen elektronikus rendszerekkel szemben. Baird a folyamatosan fejlesztett Televisor mellett színes és térbeli képet elõállító mechanikus televíziókkal is kísérletezett, valamint kifejlesztette az analóg szignálok rögzítésére és visszajátszására is alkalmas Phonodisc rendszert 9. Itt jegyezzük meg, hogy az osztrák Vinyl Video csoport Baird rendszerét adaptálva egy olyan átalakítót készített, mellyel normál bakelit-lemezen, azaz LP-n rögzített videók tekinthetõk meg. A lemezjátszót az adapter közbeiktatásával televíziókészülékhez lehet kapcsolni 10.
Felívelõben volt a biznisz, a TELEVISION magazin címlapján Nipkow-tárcsát bütykölõ szaki hírdeti: Építs otthon Baird-típusú televíziót! A pár ezernyi vevõkészülék kezdetleges képernyõjén megjelenõ sztárok, mint Jane Carr, énekesnõ, az Astoria Girls, Betty Bolton, vagy Sir Harry Lauder, speciális make-up-ot viseltek a jobb minõségû kép érdekében: az arc felületét sárga, míg az orr, a szemöldök és az áll karakterét sötétkék festékkel tették kontrasztosabbá. Az elsõ brit tévéjátékot, Pirandello "Az ember, aki virágot viselt a szájában" címû egyfelvonásosát 1930-ban közvetítette a Baird Studio. A három szereplõvel elõadott dráma arc- és kéz-felvételekbõl állt, melyeket expresszionista grafikákkal - az elsõ tv-díszletek! - snitteltek fel. A adások után az elsõ monoszkópokban, a mechanikus tévék hangolását segítõ tesztképekben gyönyörködhettek a nézõk. A rekonstruált készülékek, valamint Baird Phonodisc-jeinek képsorait szemlélve mellbevágó a "low-definiton" esztétikai ereje.
A kontinensen a magyar Mihály Dénes sem maradt le tengerentúli és angliai vetélytársaitól. Az egyetem elvégzése után a Telefongyárban kezdte meg távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. Legelsõ távolbalátó elgondolása az 1919-ben megszületett "Telehor" volt, amely képes volt állóképek közvetítésére több kilométeres távolságra. 1924-tõl a berlini AEG-nél folytatta kutatásait az állóképek - betûk, számok, fényképek - , majd késõbb a mozgóképek átvitelére vonatkozóan: 1929. március 8-án sikerült elõször mozgó televíziós közvetítést adnia. A televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított "TELEHOR AG" néven.
Készüléke az 1929-es Berlini Rádiókiállítás szenzációja volt, a Telehorral sikerült a kontinensen az elsõ rádióhullámokkal továbbított, felismerhetõ mozgókép-átvitel. Mihály munkásságának jelentõs része volt abban, hogy Németországban a világon elsõként, 1935-ben megkezdõdött a rendszeres TV-adás, az 1936-os Berlini Olimpiáról pedig már helyszíni TV-közvetítést adtak.11 Ez azonban már csak részben történt mechanikus képbontással. Új megoldás került elõtérbe: a mozgó alkatrész nélküli elektronikus televízió, melynek elterjedése a mechanikus dinoszauruszok kihalásához vezetett. De mielõtt még lezárnánk ezt a rövid történeti áttekintést, vessünk egy rövid pillantást a világ egyéb pontjain folytatott kísérletekre.
A Szovjetúnió mechanikus televízió kísérleti központja Leningrádban volt. Az elsõ orosz televíziós képet 1928-ban közvetítették, míg az elsõ nyílvános közvetítésre 1934-ben került sor. Ez az elsõ közvetítés a következõ bejelentéssel kezdõdött: "Figyelem, figyelem, figyelem rádióhallgatók: nézzék, hallgassák az elsõ televíziós koncertet!". Az állomást ezek után elözönlötték a hallgatói levelek, melyekben azt firtatták, hogy mégis hol kellett volna látniuk a koncertet. 1925 karácsonyán Tokióban Kenjiro Takanagi sikeresen közvetített katódsugárcsöves televíziójával egy japán katakana karaktert, amely egy máriaüveg lemezre vetült. 1926. július 26-án Párizsban tartotta bemutatóját Édouard Belin, ahol új katódsugárcsöves rendszerével (Belin-Holweck rendszer) debütált. A képeket két vibráló tükör bontotta fel, melyek szinkronizálva voltak egymással. A vevõberendezés lelke a Holweck által tervezett katódsugárcsõ volt. A katódsugárcsõ képernyõjén arcok és alakok körvonalai rajzolódtak ki 33 soros felbontással és 10 frame/sec sebesseggel. Ez volt az elsõ sikeres mozgókép-bemutató katódsugárcsõ segítségével.
1925 õszén Zworykin bemutatta teljes, mûködõ berendezését a Westinghouse Electric Company menedzsmentjének. A demonstráció mindössze a kameracsõ felületére felfestett X betûbõl állt, ami nem igazán nyûgözte le a vezetõséget. 12
A párhuzamosan folyó tudományos és marketing-versengésbõl a Tihanyi Kálmán és Vladimir Zworykin szabadalmain alapuló, nagyságrendekkel jobb képminõséget produkáló elektronikus rendszerek a harmincas évek végére teljesen kiszorították a Nipkow-rajongókat az éterbõl. A BBC beszüntette a 30 soros adásokat és Marconi szabványával kezdte meg 1936-ban a közszolgálati sugárzást. Az RCA vezetõ tervezõként alkalmazta Zworykint és adoptálta rendszerét. Az 1939-es new york-i világkiállításon kiállított, plexiüvegbõl készült, Phantom névre keresztelt, katódsugárcsöves készülék már egy új korszak jelképe.

Charles Jenkins a Radiovisor-ral

Jenkins kísérleti adásaihoz használt sziluettek

Egy General Electric Octagon 1928-ból

Az elsõ tévéjáték közvetítése - életkép a stúdióból

John Logie Baird és 1924-es apparátusa

Baird televíziós rendszerének sémája

A Telehor (Mihály Dénes) képvevõ berendezés rajza

Vladimir Zworykin

Zworykin ikonoszkópja

RCA Phantom, 1939