07. C.B.T.V. (Chris Burden Television)

C.B.T.V. (Chris Burden Television)
documenta 6, Kassel, Németország, 1977 június
és Ronald Feldman Fine Arts, New York City, New York, 1977 november

2 szinkronmotor, lencsék, fotoelektrikus cellák, fémtárcsák

A televízió elmélete - azaz egy mozgókép azonnali közvetítése egyik helyrõl a másikra - már hatvan évvel azelõtt ismert volt, hogy fizikailag lehetséges lett volna demonstrációja.
A skót feltaláló, John L. Baird 1924-ben közvetített homályos képeket otthonának egyik szobájából a másikba. Baird primitív televíziója, amelynek egy gyorsan forgó, spirálisan perforált fémtárcsa alkotta a lelkét, inkább mechanikus, mintsem elektronikus szerkezet volt. A tárcsán elhelyezkedõ apró lyukak a képmezõ egy-egy sorát tapogatták le (szkennelték). A lyukon áthaladó fényt a tárcsa mögött elhelyezett kondenzor lencse fókuszálta egy fotoelektrikus (fényérzékeny) cellára. A fotocella a fényes, illetve a sötét felületek váltakozásának megfelelõen igen gyorsan gyorsan tudott be-, illetve kikapcsolni. Ezáltal a képmezõ be lett szkennelve, azaz adott mennyiségû "on-off" impulzusra lett konvertálva. Miután ezen impulzusokat továbbították a vevõberendezéshez, a kép rekonstrukciója egy hasonló mechanizmussal megoldhatóvá vált.
Ez a rendszer rendkívûl precíz. A kamerában lévõ tárcsa 1200 fordulat/perc (azaz 20 fordulat/másodperc) sebességgel forog. A tárcsán 45 lyuk található. Minden egyes lyuk 1/1000 másodperc alatt halad el a képmezõ elõtt. Ezalatt (1/1000 másodperc alatt) a fotocellának 50-szer kell be- és kikapcsolni, azaz 50 000-szer másodpercenként (50KHz).
Ez az on-off szignál kerül közvetítésre akár dróton, akár rádióhullámmá alakítva az éteren át. A vevõ lényegében a kamera kópiája. Egy igen speciális fényforrás kapcsol ki-be a kamerából eredõ szignálnak megfelelõen szintén 50 KHz-en. Ha a vevõberendezésben található perforált tárcsa pontosan ugyanolyan sebességgel forog és a megfelelõ lyukak (azaz az 1. számú lyuk a kamerában és az 1. számú lyuk a vevõben) azonos idõben metszik a képmezõ ugyanazon pontját, akkor képesek vagyunk rekonstruálni a kamera által felbontott képet.
Hiszek abban, hogy ez a technológiai invenció rendkívüli jelentõséggel bír, mint azon történelmi vágy elsõ sikeres megvalósulása, hogy az ember "túl lásson" közvetlen környezetén. Ahogy a technológia egyre komplexebbé válik, egyre kevesebben értik egyáltalán, hogy valójában hogyan mûködnek az újabbnál újabb találmányok. Remélem, hogy ezen apparátus eredeti, "egyszerû" formájában történõ rekonstruálása segít az embereknek annak megértésében, hogy mi tette lehetõvé az azonnali vizuális kommunkációt.



TARTALOM


01. bevezetõ

02. telehor, television, fernsehen
03. build your own black box!
04. a videó-zigóta
05. de ki nézi a tévét?
06. A férfi, aki virágot hord a szájában - Az elsõ brit tévéjáték
07. C.B.T.V. (Chris Burden Television)


Chris Burden: Beyond the Limits. MAK, Cantz, 1996.

gróf ferenc // intermedia // c3 // 2001